Független zenészek remek kis kampánydalt írtak Karácsony Gergelynek

Már megszokhattuk, hogy a mi kis falunkban nem éri meg senkinek a nevét adni olyan ügyhöz, ami nem a kormány érdekeit szolgálja. Különösen igaz ez a művészvilág tagjaira. A kritika megfogalmazása egyet jelent annak kockázatával, hogy egy-egy művész hamar kikerülhet azok köréből, akiket bárhová is elhívnak fellépni.

Se falunap, se városi rendezvény, se Művészetek Palotája, se Nemzeti Színház. Ez vár azokra, akik meg mernek szólalni. Vannak ugyan érinthetetlen személyiségek, de azok jórészt akár évtizedekkel ezelőtt szereztek olyan mennyiségű rajongót, hogy tulajdonképpen mindegy számukra, hogy mit és mikor mondanak, az őket kedvelő tömeg megvédi őket.

Nem így van ez azokkal a fiatalokkal, akik csak most bontogatják szárnyaikat a Magyar könnyűzenei piacon. Ők nem merik vállalni sem nevüket, sem arcukat. Ezért küldték el nekünk az alábbi videót és vele azt a dalt, amit kifejezetten azért készítettek, hogy Karácsony Gergely miniszterelnökjelölt kampányát segítsék. A címe is erre utal. Közismert, hogy Karácsony egyik fő jelmondata a most vagy soha és minden rendezvény végén a közönséggel együtt szavalja el a Nemzeti Dal első sorait. Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!

A mi szerény véleményünk szerint igazán profi munka lett. Nézzék és osszák, ha gondolják!

Íme a videó.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!