Újabb magyar hegymászó indul oxigénpalack és teherhordók nélkül a Kancsendzönga csúcsára

Elindult vasárnap este a Kalifa Himalája Expedíció keretében Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó, hogy az előzetes tervek szerint május közepén megmássza a Himalája harmadik legmagasabb hegycsúcsát, a 8586 méteres Kancsendzöngát.

A Kalifa Himalája – Kancsendzönga Expedíció 2018 egyik fontos célja az is, hogy a csúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászókról is megemlékezzen és tiszteletükre az alaptáborban egy emléktáblát helyezzen el, valamint mászás közben megkoszorúzza azt a helyet, ahol a hegymászók a feltételezések szerint eltűntek.

A sportoló elmondta, hogy eddig még sosem mászott meg ilyen magas hegyet, ez is nagy kihívás lesz számára és bár a Kancsendzönga nem a legnehezebb hegy a nyolcezresek közül, mégis van benne néhány kifejezetten nehezen mászható rész.

„Az utolsó szakasz és a csúcstámadás elég meredek és nagyon kell figyelni, de vannak kisebb és nagyobb jégfalak is, amiket még előtte ki kell mászni. Nem a legnehezebb hegy és nem is a legmagasabb, de mindenből van benne” – fűzte hozzá.

Arról, hogy mire kell igazán figyelnie a hegyen, azt mondta, “majd kialakul”, sok mindentől függ, de felkészült az útra és megpróbálja kihozni a maximumot ebből az expedícióból is: nemcsak fel akart jutni a csúcsra, de épségben haza is szeretne érni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!