Orbán csúnyán kihasználta a kisgyerekeket, most viszont jól pofára esett!

Orbán Viktor azt hitte, bármit megtehet büntetlenül. Most viszont végre pofára esett.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ugyanis tegnap délután elmarasztalta a miniszterelnököt, amiért az utóbbi időben kétszer is gyerekeket használt fel kampánycélokra s úgy posztolta nyilvános Facebook-oldalára a róluk készült videókat s képeket, hogy meg sem kérdezte azok szüleit – tudta meg az Index.

De nem csak Orbánra csapott le az NVB, Czunyiné dr. Bertalan Juditot is megbüntették. Mindkettejüknek 345 ezer forintot kell befizetniük, ezen kívül a miniszterelnöknek el kell távolítania a szóban forgó videót, valamint a további jogsértésektől is eltiltották. Mivel Orbán és Czunyiné a köznevelési törvényt is megsértette, ezért a bizottság a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult.

Mielőtt még meglepődne mindenki azon, hogy történhetett, hogy Orbán Viktort megbüntették, eláruljuk. Az NVB-ba nemrég bekerültek az országos listát állító ellenzéki pártok emberei is, így a Fideszesek lettek kevesebben és láss csodát, máris igazságos döntés született.

Szegény Viktor, hát mi lesz így vele…hisz a vagyonbevallása alapján mindössze 993 ezer forintot sikerült megtakarítania, ha ebből lejön a büntetés, nem sok marad ebből…(Vigyázat, irónia!)

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!