Te is érintett vagy! Orbán állami „padlássöprésbe” kezd: ilyen monopóliumot legutoljára Rákosi hozott

Úgy tűnik, Orbánék még mindig nem elégszenek meg azzal, amit eddig elloptak a néptől, most már a pincészeteket is magukénak akarják.

A Népszava megtudta, hogy határozatokat küldtek ki több tokaj-hegyaljai pincészet tulajdonosának, melyben közlik velük, hogy a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény alapján az ingatlanukra bejegyezték a Magyar Állam elővásárlási jogát, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosok pincészeteiket kötelesek lesznek ugyanolyan feltételekkel, ugyanannyi pénzért felkínálni a államnak, ahogy bármelyik más vevőnek, aztán ők majd szépen eldöntik, hogy élnek-e az ajánlattal, vagy sem. 

A Népszavának többen is elmondták aggodalmukat. Egy férfi arról beszélt, hogy a miután megkapta a határozatot, utánanézett a nyilvántartásnak, melyből egyértelművé vált, hogy nemcsak a település két védett pincesorára, hanem a köztük lévő lakóházakra is kiterjesztették a világörökségi védettséget, s ezzel együtt az állam elővásárlási monopóliumát.

Egy másik tulajdonos amiatt fejezte ki aggodalmát, ha a Fidesz úgy kívánja, végül nem a gazdák által tervezett áron fogja felvásárolni a sokat érő ingatlanokat, hanem jóval a piaci ár alatt, fillérekért veszi el az emberektől a pincéiket, házaikat.

Azokat, akik éltek annak idején, a Rákosi-éra gyakorlatára emlékeztetheti az állami padlássöprés, amit Orbán ezzel az elővásárlási joggal megvalósít. Egy modern kori demokráciában azonban aligha lenne helye egy efféle monopóliumnak. Vagy talán az is elképzelhető, hogy nem ilyen rendszerben élünk?

 

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!