A fideszes szavazók a választások előtt üzentek Orbánnak: Ebből baj lesz

A 24.hu által közölt Republikon-felmérés kutatási eredményei alapján elmondható, hogy a fideszes szavazók is több pénzt költenének az egészségügyre, és utálják a stadionokat.

Ki miatt tartunk itt? Ez már inkább megoszlik. A kutatásból az derül ki, hogy a jobbikos, valamint baloldali szavazók egyértelműen a Fidesznek tudják be az egészségügy hanyatlását, ám ami meglepő az az, hogy a megkérdezett fideszes szavazók 13%-a is ezt gondolja. (az eredmények itt megtekinthetők)

Az egészségügy finanszírozása

E kérdésben szinte alig születtek köztes válaszok arra kérdésre, hogy “kell-e több pénz az egészségügyre, és vajon be kell-e vonni a magántőkét a finanszírozásba?”

Magyarországon az egészségügyre fordított kiadások tekintetében az unió végén kullogunk, 2015-ben az Orbán-kormány erre a területre csak a GDP 7,2%-át fordította (az EU-s átlag abban az évben 9,9% volt), ha pedig az egy főre jutó ráfordítást vesszük, akkor az egészségügyi kiadásaink az uniós szint felét se érik el. Ez a tendencia a 2010-es években ráadásul folyamatosan romlott.

A megkérdezettek szerint az egészségügy problémáját az államnak kell megoldania – ezzel 70% értett egyet, és csak alig 10% gondolta azt, hogy be kell vonni a magántőkét.

Kórházakat vagy stadionokat építsünk?

Ha Ön azt feltételezné, hogy erre a válaszadók azt mondták, hogy inkább kórházakat, akkor Önnek igaza lenne. A megkérdezettek 62%-a az egészségügybe fektetne több pénzt, 18% megosztott, ők elképzelhetőnek tartják, hogy stadionok is épüljenek, 15% pedig úgy véli, hogy ez az egész kérdés egy demagógia, amit “valakik” szándékosan mostak össze.

Sokatmondó, hogy a pártpreferenciákat is vizsgálva – a kutatás nem mutat lényeges különbséget abban, hogy ki, hogyan értékeli az egészségügy helyzetét. Ez akár figyelmeztető jelzés is lehet a kormánypártoknak, hiszen választóik is járnak kórházakba, ők is ugyanúgy szembesülnek a leromlott állapotokkal, és bennük is mély nyomot hagynak a látottak, nem csak az ellenzéki szavazókban.

A kutatási eredményekről bővebben a 24.hu-n olvashat.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata