Egyórás főműsoridőben vallott a pornószínésznő – Trump mindent tagad

Újabb televíziós interjút adott a Stormy Daniels néven ismert amerikai pornószínésznő, Stephanie Clifford, aki azt állítja, hogy több mint tíz évvel ezelőtt egyetlen alkalommal viszonya volt Donald Trump amerikai elnökkel.

A pornószínésznő vasárnap este főműsoridőben a CBS televízió tekintélyes 60 perc című műsorában szólalt meg, s bár ügyvédjei révén már korábban is nyilvánosságra került róla egy s más, először beszélt részletesebben a találkozásról Trumppal.

Elmondta, hogy 2006-ban, a kaliforniai Tahoe-tónál egy szállodában találkozott Trumppal, aki egy golfverseny okán tartózkodott az elegáns üdülőhelyen. „Meghívott a szállodai szobájába vacsorára, kicsit letolta a nadrágját, én pedig néhányszor megmarkoltam” – fogalmazott a nő a CBS riporterének.

A történetre, csakúgy, mint az egyszeri viszonyra, nincs tanú, Donald Trump pedig mindig következetesen cáfolta, hogy igaz volna. Egy korábbi interjúban a nő azt állította, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány idején Trump személyes ügyvédje, Michael Cohen 130 ezer dollárt adott át neki a hallgatásáért. Cohen februárban megerősítette, hogy pénzt adott a nőnek, de arról nem beszélt, hogy ezzel mit akart honorálni. Azt azonban leszögezte, hogy sem Donald Trumpnak, sem a cégének nem volt köze az ügylethez.

Az elnök ügyvédei 20 millió dolláros kártérítést követelnek a nőtől, arra hivatkozva, hogy megszegte a szerződést, amelyben hallgatást fogadott az egyszeri találkozóról. Daniels ügyvédei szerint viszont a szerződés semmis, mert nincs rajta Trump aláírása.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!