Barcelona: Utcai harcok a katalán elnök leváltása miatt

Utcai összecsapások törtek ki vasárnap délután Katalónia fővárosában annak hírére, hogy a német hatóságok letartóztatták Carles Puigdemont menesztett katalán elnököt – jelentették a hírügynökségek.

Elsőként tüntetők ezrei gyűltek össze a belvárosban, és megpróbáltak a spanyol kormány katalóniai főképviselőjének a székhelyére menni, hogy hangot adjanak a tiltakozásuknak. A rendőrség az útjukat állta, mire a tüntetők egy része erővel próbált meg áttörni a sorfalon.

A dulakodás közben a rohamrendőrség botokkal verni kezdte a tömeget. Az első jelentések nem szólnak sérültekről. Szombat éjjel már voltak hasonló összecsapások Barcelonában; akkor két tucatnyian sérültek meg.

Puigdemont hétfőn jelenik meg az illetékes német bíróság előtt, amely dönteni fog a kiadatásáról. A spanyol legfelsőbb bíróság illetékes bírája 13 függetlenségpárti politikus ellen emelt vádat pénteken lázadásért, amelynek címén 30 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata