Galambos Lajos viszont nem megy börtönbe – a húsvéti nyuszi kifizette a 100 milliós tartozását

Bár több hónapos csúszás után végre érdemben is elkezdődött, ám harmadjára is halasztással folytatódott a tetemes közüzemi díj elcsalásával vádolt Galambos Lajos, felesége, Boglárka, valamint 9 társuk büntetőpere – írja a 24.hu.

Május végén folytatják a tárgyalást.

A rövid tárgyaláson így is meglepő fordulat történt: a zenész ügyvédje benyújtott három dokumentumot, amelyben az érintett közműszolgáltatók, vagyis az Égáz-Dégáz, az E-On, valamint a TIGÁZ-DSO Kft. igazolja, hogy a zenész tartozása már nem áll fenn s már nem élnek polgárjogi igénnyel a vádlottakkal szemben.

Az iratok megismerése kapcsán azt hihetnénk, hogy ha a vád szerint összesen közel százmilliós kár a szolgáltató szerint megtérült, akkor azt Lajcsi vagy vádlott-társai bármelyike fizette ki. Lajcsi azonban kiemelte: ő egy forintot sem fizetett. Ügyvédje a Borsnak magyarázta el a helyzetet:

„A fogyasztó rendezte azt. A vádiratban öt fogyasztási hely és öt közműszolgáltató szerepel, több szerződésről van szó. A fogyasztók gazdasági társaságok, de ezek egyikének sem tulajdonosa, sem Galambos Lajos, sem a többi vádlott” – magyarázta dr. Fröhlich Krisztián ügyvéd, akinek arról nincs információja, hogy pontosan ki vagy kik fizették meg a tartozást.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!