Nem vicc: fertőzés útján terjedő rákkal riogat a Fidesz – mindannyian veszélyben vagyunk!

Szerda este kampánygyűlést tartott a pestszentimrei–pestszentlőrinci választókerületben Kucsák László országgyűlési jelölt. Vendégként ifjabbik Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője tartott előadást a megjelenteknek, méghozzá meglehetősen extrém témákban.

Ha rosszat feltételeznénk Lomniciról, azt mondanánk, hogy bizonyára valamiféle „cuccot” szívott be a levegőből, de ilyet nem teszünk, ezért inkább azt állítjuk: elkapta a hév, és belelendült a kormánypárt kampányába.

A Magyar Nemzet számolt be az előadáson elhangzottakról. Többek között a következők derültek ki Lomniciról:

  • a tömeges bevándorlás egészségügyi kockázatokkal jár
  • Nigériában a lakosság többsége „AIDS-fertőzött” (az MNO így hivatkozik Lomnici szavaira, de ilyen fogalom nem létezik, mert az AIDS egy tünetegyüttes, amely a HIV-vírus során alakul ki.)
  • behoznak olyan dolgokat, mint az ebola, nílusi láz
  • fertőzés útján terjedő rákot, a kaposi-szarkómát, amik ellen a jelen kori orvoslásnak nincs ellenszere.

Itt álljunk meg egy szóra… Lomnici ugyan Dr. de láthatóan nem az orvostudományok doktora. A Kaposi-szarkóma egy rosszindulatú kötőszöveti daganat, amely legfőképp a legyengült immunrendszerű betegeknél jelentkezhet (éppen emiatt fordul elő leggyakrabban a HIV-fertőzöttek körében.) Nem fertőző, és senkire nem jelent veszélyt, ugyanis ez egy ráktípus, nem pedig vírus, gomba vagy baktérium. Nevét a magyar származású Kaposi Mórról kapta, aki 1872-ben írta le a megbetegedést.

A Fidesznek teljesen mindegy, hogy mivel retteget, lényeg, hogy félelemben tartson minket. Lomnicinak az sem derogált, hogy elmondja: Bécsben már saríarendőrök járják az utcákat, és büntetik az embereket nyilvános alkoholfogyasztásért, a nőket túl rövid ruhákért és kutyasétáltatásért. (Nincs ilyen.)

Szóval járjunk nyitott szemmel, és vigyázzunk a bevándorlónak tűnő emberekre, nehogy elkapjuk tőlük a kaposi szarkómát!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!