Nincs „szent tehén”: Előzetesben a köztársasági elnök

Franciaországban.

Őrizetbe vette a rendőrség a volt francia elnököt, és egy kampányfinanszírozással kapcsolatos ügyben hallgatják ki – jelentette kedden a Reuters hírügynökség egy francia bírósági forrásra hivatkozva.

Sarkozyt 2014-ben egyszer már rövid időre őrizetbe vették és kihallgatták, mert a gyanú szerint jogosulatlan előnyt, magas pozíciót ígért egy bírónak, ha információkat ad át neki a Sarkozy ellen feltételezett illegális kampányfinanszírozás miatt indult vizsgálatról.

2010-ben a Médiapart című online lap közölt cikket, melyben a néhai Liliane Bettencourt, a L’Oréal kozmetikai vállalat főrészvényesének könyvelője azzal vádolta meg Sarkozyt, hogy 2007-ben illegális támogatást fogadott el.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!