Kiszakadt üléssel is megnyerte a maratoni extrém-kajakversenyt Boros Adrián

Ismeretlen terepen, sérült kajakkal nyert versenyt Boros Adrián és társa, Carl Folscher. A magyar-dél-afrikai páros a Hella Hella to Josephines bridge elnevezésű maratoni kajakversenyen bizonyult a leggyorsabbnak.

A 36 kilométeres viadal az előversenye az Umkomaas Canoe maratonnak, és rendkívül erős sodrású folyókon rendezik meg. Rengeteg a szikla és sok víz is zúdul le a folyón, ezért másfajta mellényt és bukósisakot is kell viselni.

A magyar kajakos szerint nagyon hasznos volt, hogy mások mögött mentek, bár így is rendkívül nehéz dolguk volt a sok szikla, a hullámok és a nagy kanyarok miatt. A víz nagy nyomása egyszer meg is forgatta őket, de körülbelül 10 másodpercet veszítettek csak, és tudták tartani a lépést a négyes élbollyal.

Később már csak két hajó maradt az élen, amikor Borosék elhibáztak egy kisebb zúgót, és rámentek egy sziklára. „Kiszakadt az ülésem a helyéről, úgyhogy mondtam Carlnak, hogy ne hagyjuk a végére a döntést, mert az ülésen csak egyre hátrébb csúszik, szóval két kilométerrel a vége előtt 200 métert adtunk az ellenfélnek, amivel be is biztosítottuk a győzelmünket. Nagyon örülök, de a következő versenyen szeretnénk még jobban menni, akkor már az új hajóval, amely remélhetőleg egy kicsit gyorsabb lesz” – nyilatkozta a magyar kajakos.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata