Jóreggelt: Csányi eredményorientálttá tenné az utánpótlásképzést

Csányi Sándor szerint át kell alakítani a magyar futball utánpótlásképzésének támogatását.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke – akit múlt héten megválasztottak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség alelnökévé -, a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta, a támogatást döntően arra építve kell átalakítani, hogy mely klubok nevelnek ki olyan játékosokat, akik első- másodosztályú, vagy külföldi bajnokságokban, illetve a válogatottban szerepelnek.

„Azoknak az utánpótlásműhelyeknek, amelyek nem képesek kinevelni ilyen játékosokat, fölösleges támogatást adni, minderről már a hetekben tárgyal az MLSZ” – fogalmazott az elnök.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!