Feleségből lett férfi testépítő – nem biztos, hogy jó ötlet volt

Cody Harman nőnek született, s 2008-ban férjhez is ment egy hivatásos katonához, ám házassága alatt rájött, ő valójában férfiként szeretné leélni az életét.

Az amerikai asszony válása után ezért hormonokat kezdett szedni, diétába fogott és kigyúrta magát, ami olyan jól sikerült, hogy férfiak között testépítő versenyen is indult. 31 évesen pedig nemi átalakító műtéten is átesett. S ugyan menet közben volt már barátnője, még vár az igazira.

Emellett pedig azt tervezi, hogy személyi edzőként segít a hozzá fordulóknak az álomalakjuk kidolgozásában.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!