Vért izzad Merkel, de már a kormányalakítás küszöbén

Elfogadta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) rendkívüli kongresszusa hétfőn Berlinben a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződést.

A szavazáson részt vevő 975 küldött 27 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a koalíciós szerződést. Az új kormány csak akkor alakulhat meg, ha az SPD március 2-ig tartó pártszavazásán is elfogadják a koalíciós szerződést.

A CDU kongresszusán a felszólalók többsége a CSU-val és az SPD-vel 2013-ban kezdett kormányzás folytatása mellett állt ki, Angela Merkel pártelnök-kancellár pedig igen kevés bírálatot kapott.

A legtöbben inkább az új jobboldali vetélytársat, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű új szövetségi parlamenti (Bundestag-) pártot kritizálták. Köztük volt a Merkel-féle középutas, a baloldal felé nyitó irányvonal legfőbb párton belüli bírálójaként számontartott Jens Spahn is, aki hangoztatta, hogy a CDU-nak semmi köze az emberek félelmeire és a rasszizmusra építő politikát folytató AfD-hez, és azért kell dolgoznia, hogy a következő választáson kiessen a Bundestagból, és feleslegessé váljék.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!