Lázár János ijedtében olyat tett, ami még Fideszes körökben is gyomorforgató

Hegedűs Zoltán (b) és Lázár János (j); MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Márki-Zay Péter győzelmének másnapján, alighogy megpengette a Fideszt megrengető Elios-üggyel kapcsolatban a vizsgálat illetve nyilvánosság húrjait, Lázár János kétségbeesésében máris – visszafogottan ugyan de hisztirohamot kapott, amivel nagyra becsült elődjét, a 2002-ben elhunyt Rapcsák Andrást is bevonta a szégyenteljes közvilágítási-botrányba.

Mint ismeretes a miniszterelnök veje Tiborcz István és Lázár János közösködése révén nyélbe ütött hódmezővásárhelyi, majd országos közvilágítás-korszerűsítési program visszaéléseiről tájékoztatott az európai csalás elleni hivatal (OLAF), mely jelentés nyomán kissé megrengett a Fidesz, ami egyes szakértők szerint már átütötte annyira az ingerküszöböt, hogy olyan eredmények szülessenek, mint például a tegnapi csúfos fideszes-vereség.

Márki-Zay közölte: nagyon kíváncsi arra, „hogy mi van a város közvilágításról szóló, a város és az Elios között kötött szerződésekben, amelyeket kész mielőbb nyilvánosságra hozni.” – írja az Index.

Lázár erre annyit mondott, „Túrják fel a papírokat, én nem bánom, világítsanak át, világítsák át akár Rapcsák Andrást, hajrá!”

Hogy Lázár miért keverte ide a 2002-ben elhunyt fideszes képviselőt, nem tudni. Talán zavarban volt, vagy talán kétségbeesett a nyilvánosság hallatán. Mindenesetre a választási vereség után, a bukott fideszes jelölttel, Hegedűs Zoltánnal közösen tartott sajtótájékoztatón visszafogottan gratuláltak a a független jelöltnek, de azért még elegánsan, utolsó odaszúrásként piszkosnak minősítették Márki-Zay kampányát.

Hegedűs a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy lemond alpolgármesteri székéről.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!