Orbán Viktor megőrült: nincs jobb szó arra, amit ezúttal művelt

Tudjuk, hogy szereti a focit. Tisztában vagyunk a képességeivel is, sőt, valljuk be, még a stadionokat is megszoktuk tőle. A mostani húzása azonban komoly aggodalomra ad okot. Orbán a személyes hobbiját a mutyikon át a közpénzekből vezeti el.

Szombaton Orbán Viktor átadta a felújított Nemzeti Lovardát. A kormány 3,2 milliárd forintot áldozott az adófizetők pénzéből azért, hogy megmentse a pusztulástól ezt a „példaértékű polgári kezdeményezést”.

„Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy kormány és a lovas világ jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással” – véli Orbán. Orbán szerint az sem zárható ki, hogy „azért maradtunk végül itt, a Kárpát-medencében, mert a sztyeppék szabadságához szokott lovaink ezen a helyen érezték magukat a legjobban”.

A tébolyból szónokló Orbán szerint emlékeznünk kell majd erre a hideg februári napra, amikor a magyar újra lovas nemzetté nyilvánította magát.

Miről van szó valójában?

Pótmunkák miatt több mint 300 millió forinttal lesz drágább a budapesti Keleti pályaudvar mellett található Nemzeti Lovarda területén található épületek átalakítása, bővítése, illetve újak építése – derült ki  tavaly szeptemberben a Közbeszerzési Értesítőből.

A HVG összefoglalója szerint a létesítmény felújítását az eredetileg becsült 1,8 milliárd forint helyett 2,547 milliárdért vállalta el két cég, a West-Hungária Bau Kft. – amely a Várkert Bazáron is dolgozott –, valamint a felcsúti polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L. Zrt. alkotta konzorcium.

A beruházás költsége így tavaly 2,868 milliárdra emelkedett.

Van esetleg más kérdés? Mert, ha nincs, csapjunk bele! Gyía!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!