Botrány! Véletlenül lerántották a leplet a Fidesz kampánygépezetéről

A 24.hu értesülései alapján indult vizsgálat egy szomorú ügyben, kiderült ugyanis, hogy a szentendrei önkormányzatnál munkaidőben a Fidesz kampányát segítik az önkormányzati dolgozók. A súlyos jogsértés ezzel újabb fejezethez ért.

Ezzel kapcsolatban az Együtt politikusa, Spät Judit nyújtott be kifogást az Országos Egyéni Választókerületi Bizottsághoz, ami péntekre meg is hozta határozatát. Az esetet nem lehetett elsumákolni, mivel maguk az érintettek rántották le a leplet a kampánygépezet igencsak visszás működéséről azzal, hogy egy e-mailben – feltehetően véletlenül – „párton kívülieknek” is körbeküldtek belsős, fideszes adatokat, amiket a Fidesz a választási kampányára használt, illetve használhatott fel.

Az e-mail, mely miatt a Fidesz kampányában segítő aktivisták adatai, elérhetőségei nyilvánosságra kerültek, ami amellett, hogy adatvédelmi előírásokat is sért, egyben bizonyította, hogy akár több önkormányzati dolgozó is a törvényben előírt politikai semlegességre fittyet hányva tolja a Fidesz szekerét, az önkormányzat pénzén, munkaidőben.

A jogsértést egyébként a Társaság az Élhető Szentendréért (TESZ) önkormányzati képviselője fedte fel, ugyanis neki is elküldték véletlenül azt az e-mailt, melyben kérik a fideszes önkormányzati képviselőket, dolgozókat, hogy küldjék meg segítőik adatait.

Ezt követően a Fidesz egyik helyi képviselője, Boda Anikó körbe is küldte az aktivisták listáját, de valamiért a „válasz mindenkinek” gombot nyomta meg, így kapta meg az üzenetet az egy szem ellenzéki képviselő is.

A választási bizottság határozata most kimondta, hogy az az önkormányzati dolgozó, aki munkaidőben a Fidesz kampányát segítette, jogsértést követett el – ami a jog jelenlegi állása szerint nem maradhat következmények nélkül. Ugyanakkor csak részben adott helyt a kifogásnak, mint írják „minden kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy Szentendre Város Polgármestere, Verseghi-Nagy Miklós polgármesteri minőségében folytatott választási kampánytevékenységet, sértve ezzel a választási eljárás alapelveit.” – idézte a lap.

Az eljárás értelmezhető úgy is, hogy egy embert tettek felelőssé, aki elviszi a balhét, ha úgy tetszik, egy személyt hagytak az út szélén. Ezzel pedig minden felelősség azt az egy személyt terheli, aki rossz gombot nyomott meg, a polgármester, a képviselők és párt természetesen ártatlan. Naná!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!