A fideszesek nem szavazták meg a Soros-terv ellenes határozatot Kispesten, mert a képviselők többsége visszakérdezett

"Védjük meg!" - Hát nem védték meg.... - Dódity Gabriella (b2) // kép: Kispesti Fidesz Facebook

A fideszes propagandagépezet az első gáncsolásra megbukott a szocialista vezetésű Kispesten. A fideszes képviselők a szokásos határozatukkal a Soros-terv-ellenes-terv megszavazásában reménykedtek, azonban a baloldali többségű képviselő-testület meghekkelte a helyi Fidesz próbálkozását.

Mi az a Soros-terv-ellenes-terv? 

Nem ez a hivatalos neve, de az se jobb. Tudom, elég kusza, de nagyjából fedi az értelmét. Röviden: Ez a nem létező Soros-tervre adott fideszes válasz, amit a párt reményei szerint minden önkormányzat megszavaz majd, és akkor varázsütésre – egy önkormányzati határozattal – az adott településen megszűnik a Soros terv hatása. Ennek lényege az, hogy a Fidesz által „bevándorlásszervező irodáknak” nevezett (nem Fidesz-közeli) civil szervezetekre bármikor lecsaphasson az állampárt, és hatalmában álljon megbélyegezni olyanokat, akik nem egy állásponton vannak Orbán Viktor pártjával. 

A kispesti Fidesz be is adta határozati javaslatát, az ismert módon:

 kispest

A helyzet adott volt, és kivételes, mert a helyi testületben nincs többsége a Fidesznek, ezért nem tudta gőzhenger módjára átnyomni indítványát.

Mivel az önkormányzati munka komoly felkészültséget és hozzáértést igényel, ezért a fideszes előterjesztést a nem fideszes képviselők szerették volna mélyrehatóbban is megvizsgálni, mielőtt megszavazzák – és mivel a fideszesek szerint komoly, sőt a hazánkat érintő legfontosabb témáról van szó – az ellenzék beleállt, nosza nézzük, mitek van?

Hogy ne csak üres lózungról kelljen gép módjára szavazni, módosították a fideszes határozatot, meghagyva az eredeti indítványt, de kiegészítve azt az alábbiakkal:

„A további pontos tájékozódás érdekében a Képviselő- testület felkéri az előterjesztés benyújtóit, hogy kiegészítve indítványukat, a Magyarország Kormányának rendelkezésére álló „Soros-terv” egy a Kormány által hitelesített példányát a Képviselő- testület tagjai számára írásban eljuttatni szíveskedjenek, egyben nevezzék meg azokat a szervezeteket, amelyek bevándorlásszervező irodát kívánnak nyitni Kispesten és nyújtsák be az ezt alátámasztó dokumentumokat a következő testületi ülés időpontjáig. A Képviselő – testülete felkéri továbbá a fejlesztéspolitikai tanácsnokot, hogy a migráció és egyéb biztonsági kihívások hatékony kezelése érdekében a Kispesti Rendészeti Központ fejlesztésére 250 millió forint támogatást Magyarország Kormányánál kezdeményezni szíveskedjen.”

Tehát röviden: A határozatot benyújtó fideszes képviselőktől kérték, hogy mellékeljenek egy példányt a Soros-tervből, nevezzék meg kik azok a „bevándorlásszervező irodák” és kérjenek a kormánytól 250 millió forintot az önkormányzati rendészet várható plusz munkájának fedezetéül. Zseniális.

A történethez hozzátartozik, hogy a 250 milliós plusz támogatás kezdeményezését arra a Fejlesztéspolitikai tanácsnokra (Dódity Gabriella) bízták volna, aki nem vett részt eme fontos szavazáson, és aki mellékesen a Fidesz kerületi frakcióvezetője is.

:))))))))))))))))))))))

Ez így már nem tetszett a fideszeseknek

Forrásunk szerint a helyi fideszesek az ülésen hirtelen kényelmetlenül kezdték érezni magukat, kértek 10 perc szünetet, majd ingerülten telefonálgattak, fel-alá járkáltak, végül nem szavazták meg saját határozatukat.

És hát e szerint a fideszes képviselők nem szavazták meg Kispest megvédését. Ejnye-bejnye.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!