Leszedte a fideszes jelölt a botrányos kampányvideót, ahol a nagy Ho-ho horgász beszél: itt még láthatod

Komikus videó jelent meg Kállai Mária, a Fidesz szolnoki képviselőjelöltjének Facebook-oldalán, pedig paródiáról szó sincs, komoly kampányanyagnak szánták Balázs Péter színházigazgató, a Nagy Ho-ho horgász szinkronhangjának korteskedését a fideszes jelölt mellett.

A felvétel azonban olyannyira komolytalanra sikerült, hogy kommentelők sora kezdte el azt ekézni, ezért Kállai és csapata úgy döntött, jobb ha inkább nem erőlteti tovább a művész úr lelkes, túljátszott szereplését, hanem egyszerűen eltávolítja a videót.

Balázs Pétert amúgy 2007-ban nevezte ki a fideszes polgármester a színház élére, és a széles körű szakmai tiltakozást azzal utasította el, hogy „nehogy már a farka csóválja a kutyát!” – írja a videót kiszúró 444.hu.

Politikai szerepéről így vallott az Origónak adott mélyinterjúban tavaly:

„Amikor 2002-ben elveszítette a Fidesz a választásokat, úgy gondoltam, nagy kár, hogy nem tudják tovább folytatni, amit elterveztek. Elmentem az egyik polgári körhöz, és örömmel fogadtak. Később meghívtak vendégként az előadásokra, évértékelőkre, és azóta is tisztelettel köszönöm, ha meghívnak, és igenis elmegyek, ha tudok. Ez így is marad.”

A videó itt látható:

 

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!