Gyönyörű nő lett a kultikus Nirvana-énekes lánya

25 éve halott, de Kurt Cobain változatlanul a zenei világ egyik legikonikusabb figurája, akit máig imádnak a rajongók. A Nirvana énekese csupán 27 éves volt, amikor véget vetett az életének, kislánya, Frances Bean Cobain pedig alig kétéves volt akkoriban.

Az egykori szőke kis csöppség ma már felnőtt nő, aki már egy váláson is túl van. 2014-ben mondta ki a boldogító igent Isaiah Silvának, akitől 2017-ben el is vált – ráadásul azóta zajlik köztük a vagyonmegosztási per, ugyanis Isaiah még Kurt Cobain kedvenc gitárjára is rátette a kezét.

Frances képzőművésznek tanul, azonban nemcsak a kiállított műveiről ismerik – szép vonásai miatt modellnek is többször felkérték.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!