Lázár János bölcs ember. Jó helyzetfelismerő képességgel, politikai éleslátással rendelkezik. Gyakorlatilag elmondható róla, hogy egy vátesz, egy magyar Nostradamus. Kevés ilyen koponyával rendelkezik az országunk. Joggal kérdezheti a kedves olvasó, hogy miből vontam le ezeket a messzire mutató következtetéseket. Sok interjúban elmondott mondatát, kormányinfón elhangzott gondolatát ide citálhatnám bizonyságul felismerésemnek, azonban most egy 2010-es interjúból idézek önöknek.
Az Oroszországhoz fűződő viszony egyúttal értékválasztást is jelent – mutatott rá. A kapcsolat gazdaságilag, stratégiailag előnyös lehet – mondta –, ugyanakkor – mint fogalmazott – „Keletről sok minden jöhet, de demokrácia és szabadságjogok biztosan nem”. – található az MTI 2010. júliusi híradásában.
Nos, nem mondhatja senki, hogy ő nem mondta meg előre. Putyin jött, látott, aztán még egyszer jött, majd megint, és újra, és vele együtt jött Paks II. és az illiberalizmus. Hozzá kell tenni, hogy azért ehhez kellett Orbán is, akinek van némi vonzódása a keleti típusú demokrácia felfogáshoz és az oligarchikus hatalomgyakorláshoz.
Ilyenkor nekem csak az a kérdés fordul meg a fejemben, hogy miként dolgozzák fel ezek a politikusok, hogy gyakorlatilag szembeköpik magukat. Nem gondolom, hogy néznek annyiba minket, választókat, hogy nekünk adnának erre magyarázatot. Inkább kivezettetnék a teremből a kérdezőt. De mi a helyzet önmagukkal? Mi az az indok, mi az a felmentés, amivel meg tudják magyarázni maguknak, hogy ez nem gerinctelenség, ez nem önmaguk szembeköpése. Hány kastély kell ahhoz, hány lakást kell venni az öt éves gyereknek, hogy az ember agya elhiggye, ez így normális?
Nem tudom megfejteni, a politika teszi e ezt az emberekkel, vagy ők járatják le a politikát.
