A legfőbb ügyészség épülete előtt olyan események vették kezdetüket, amely könnyen Orbán vesztét okozhatják

Minden, az Elios-ügy által érintett önkormányzatnál kikéri az MSZP- Párbeszéd az ezzel kapcsolatos iratokat – mondta el csütörtökön a Legfelsőbb Ügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Gőgös Zoltán az MSZP elnökhelyettese.

E célból az MSZP- Párbeszéd az ország több pontján, így Zalaegerszegen, Szekszárdon, Hódmezővásárhelyen, Vácon, Hatvanba és Salgótarjánban sajtótájékoztatónk követelik, hogy ugyanúgy megkapja a párt a helyi önkormányzattól az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által szervezett bűnözésnek nyilvánított uniós pályázati csalás helyi iratait, ahogy ez Szolnokon már megtörtént.

Gőgös Zoltán emlékeztetett arra, hogy három héttel ezelőtt Szolnokon Radócz Zoltán szocialista képviselő kikérte az Eliosszal kapcsolatos dokumentumokat és megkapta. Gőgös szerint ebből már kiderült, hogy csak Szolnokon nagyjából 800 millió forinttal károsította meg a lakosságot az a maffiaszerű szervezet, ami a miniszterelnökség családjáig ér. Ráadásul még rossz minőségű szolgáltatást is adtak a lakosságnak – tette hozzá Gőgös.

A képviselő elmondta: ahogy Szolnokon megkapták az iratokat, úgy várják, hogy , hogy az önkormányzatok másutt is adják ki az Elios-ügy helyi dokumentumait.

„Látjuk, hogy milyen szánalmasan próbálják az önkormányzatok ezt megakadályozni. Innen hívnánk fel az érintet jegyzők figyelmét, hogy hivatali visszaélést követ el az, aki megválasztott képviselőnek ezeket nem adják át ezeket az iratokat.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!