A „kuktás terrorista” két életet tölthet rács mögött

Kétszeres életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték Ahmad Khan Rahimit, a „kuktás robbantóként” elhíresült terroristát.

Az afgán születésű amerikai állampolgár 2016 szeptemberében kuktákból eszkábált robbanószerkezeteket helyezett el Manhattanben és Manhattan mellett, New Jerseyben. Két szerkezet felrobbant, a harmadik nem. Terrorakciójának halálos áldozata nem, de több mint 30 sebesültje volt.

Az ügyészek kifejtették, hogy a per során semmiféle megbánást nem tanúsított, sőt, a börtönben több társát is az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet támogatására akarta rábírni.

Rahimit 2017 októberében valamennyi vádpontban – köztük tömegpusztító fegyverek alkalmazásában – bűnösnek mondták ki. Richard Berman szövetségi bíró kedden este két életfogytig tartó, valamint további 30 éves börtönbüntetést szabott ki rá. Ezen kívül több mint 562 ezer dolláros kártérítés megfizetését rendelte el a terrorcselekmény sebesült áldozatainak javára.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!