Választási kisokos, itt vannak a határidők!

Miután Áder János köztársasági elnök április 8-ára kiírta a választást, azonnal beindult a gépezet a közigazgatásban és a pártoknál is. Annál is inkább, mert a törvény szigorú határidőket szab meg a választás menetében.

A Magyar Posta a mai nappal megkezdte a több mint 8 milllió választási értesítő kipostázását, Magyarországon 7 946 127 választásra jogosult polgár, a határon túl pedig 319 ezer kap a következő napokban levelet. Bár azt tapasztaljuk, hogy folyamatos kampányban élünk -köszönhetően a kormányzati hirdetésnek álcázott Fidesz propagandának- hivatalosan február 17-én kezdhetik a pártok a kampányt.

Február 19-étől kezdhetik gyűjteni az aláírásokat azok, akik jelöltté szeretnének válni, erre két hét áll rendelkezésükre, így a pártoknak is március 5-ig kell bejelenteniük a listáikat. Azért fontos határidő ez,  mert csak annak a pártnak lehet országos listája, aki legalább 27 jelöltett állít, és Budapest mellett még legalább kilenc megyében tudja ugyanezt megtenni. Így a pártoknak ez a végső határidő, hogy ésszerű megállapodásokat kössenek az egyéni választókerületekben, hogy ahol csak lehet, egy ellenzéki jelölt álljon szemben a fideszes jelölttel szemben.

Azoknak, akik a lakóhelyüktől eltérő településen akarnak szavazni, április 6-án délután 4 óráig van lehetőségük az átjelentkezésekre.

Összefoglalva a határidők:

Február 17. – a kampány kezdete
Február 19. – jelöltállítás, aláírásgyűjtés kezdete
Március 5. – jelöltállítás, aláírásgyűjtés vége
Március 6. – országos listák bejelentése
Április 6. – átjelentkezések leadása 16.00-ig
Április 8. – választás napja

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!