Teljesíthetetlen feladatnak tűnik: 4 millió gyerek vár segítségre Irakban

Irakban minden negyedik gyermek szegénységben él, és négymillió kiskorú szorul segítségre az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen vívott háború következtében – jelentette vasárnap az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Az ENSZ szakosított szervezetének adatai szerint 2014 óta 150 támadás ért oktatási, 50 pedig valamilyen egészségügyi intézményt Irakban. Az ország iskoláinak mintegy felében lenne szükség újjáépítési munkákra. Közel négy millióra tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek félbeszakadt az oktatása a harcok miatt.

Hétfőn Kuvaitban háromnapos nemzetközi konferencia kezdődik Irak újjáépítéséről.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!