Nyilvános a lista: Ők a Tiborcz-ügy résztvevői

Tiborcz István és Lázár János egy cukrászdában // kép: Azonnali.hu

„Nincs még egy olyan cég az Európai Unióban, amelyik annyi lámpatestet cserélt volna le LED-es megoldásra, és ennyire nagy méretű, komplex projekteket hajtott volna végre, mint az Elios.” – ezt Erdei Bálint, az Eliost Tiborcz Istvánnal közösen vezető üzlettárs nyilatkozta még 2015-ben a vs.hu-nak. Lehet, hogy a kijelentés felvágós volt, de kétségtelenül volt benne valami. A cég mindent vitt, amit csak lehetett, sorra nyerték a pályázatokat, ömlöttek a milliárdok. A NER égboltjának eme fényes csillaga azonban most kihunyni látszik.

Nagy kérdés, hogy vajon jogállami keretek közt kezelik a hatóságok a botrányt, vagy elsikálják? Ha előbbi, akkor az uniós vizsgálat nyomán, az  Elios Innovatív Zrt.„sikertörténete” a magyar kriminológia egyik meghatározó fejezetévé válhat.

Ez Elios titka az állami megbízások. Piaci körülmények között – valódi piaci versenyben a cég minden bizonnyal a tizedét sem érte volna el annak, amit elért némi hátszéllel. A pályázatok körüli manipulálások a cég malmára hajtották a vizet. Persze a „sikerhez” kellett az is, hogy a céget olyasvalaki vezesse, aki elég közel ül a tűzhöz.

Hét céget és több magánszemélyt nevezett meg érintettként az EU csalás elleni hivatala (OLAF) az Elios-ügyben. A miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak egykori cége – mely Lázár János városában, Hódmezővásárhelyen a miniszterelnökséget vezető miniszter közreműködésével indult be igazán – kétségtelenül a Fidesz egyik legnagyobb csalási botránysztorijává válhat.

A hivatal szerint a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben. A labda most Polt Péternél pattog, – a jelentés nyomán ugyanis az MSZP feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás miatt.

Az Olaf által vizsgált 35 beruházás mindegyikében találtak visszaélés-gyanús eseteket, például mindenütt ugyanazok a tanácsadók bukkantak fel, a pályázati kiírások feltételei az Eliosra vagy társaikra lettek szabva, trükkök tucatjaival érték el, hogy a 13 milliárd forintnyi támogatás „célba érjen”.

 

Az érintettek köre

A tanácsadók közül főszerepet játszott, 22 projektben működött közre a pécsi Sistrade Kft. – írta a 24.hu. A cég jellemzően az önkormányzatoknak segített az előkészítésben, mellyel gyakorlatilag megágyaztak a tenderkiírásoknak, ami végül elvezetett az Elios győzelméhez. A Sistrade részvétele ráadásul összeférhetetlen, mert annak vezetője Hamar Endre a tendereken győztes Elioshoz ezer szállal kötődött – 2013 és 2014 között például tulajdonolta is a céget.

A Sistrade Kft egyébként – nem véletlenül – a fideszes vezetésű városokban tarolt, jellemzően közvilágítási projektekben. Hamar Endre egy másik cége, a Eupro Projektmenedzsment Kft. is a csalás ellenes hivatal látóterébe került, ugyanis utóbbi legalább 9 pályázatnál nyújtott visszaélés-gyanús szolgáltatásokat.

Az Eupro Kft-ben felbukkant egy Lázár János holdudvarához sorolt üzletember is, ő Kárpáti Péter György akinek egy másik cége (Ész-Ker Kft.) Hódmezővásárhelyen adott közbeszerzési tanácsokat, mely nem sokkal ezután a 24.hu szerint „a közvilágításnál nagyobb pályán tarolt: eddigi legnagyobb trófeája egy 5 milliárd forintos megbízás a Miniszterelnökségtől.”

  • A szekszárdi Tender-Network Kft. 13 projektben adott tanácsokat, vezetője Bánsági Zsófia, aki az Eliosnál és Lázár János városában is jól teljesített.
  • A békéscsabai INS Energia Kft. 28 beruházásnál adott tanácsokat, alapítója Imrovitz András volt, aki a pályázatok részeként beadott energetikai tanulmányok gyártásában vett részt.
  • Közbeszerzési tanácsokat adott 15 projektnél Bokor Gergő érdekeltségében álló Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft. A budapesti cég a közreműködése révén 11 önkormányzati tenderen legalább 3 milliárd forintnyi megrendelést nyert az Elios. A 24.hu szerint „Annyi kapcsolatot mutattak ki az Eliossal, hogy Bokor Gergő még 2011-ben dolgozott Nemes Lajos mérnök-vállalkozónak egy Euro Project Kft. nevű cégben. Nemes pedig 2012-ben egy ideig történetesen az Elios ügyvezetője volt.”
  • A pécsi SMHV Energetika Kft. (korábban Simó Villamossági Kft.) 22 projektben működött közre, többnyire mint az Elios alvállalkozója.

 

 A 24.hu cikke alapján

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!