Elmagyarázzuk, hogy csalt a Fidesz a választáson, ami Kövér szerint csak bűvészkedés volt!

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Nem kétséges, hogy a jelenleg érvényben lévő választási rendszer, amit a Fidesz kétharmados parlamenti többségével visszaélve, kompromisszumok nélkül fogadott el, egyértelműen a Fidesz előnybehozására készült.

Azt, hogy miként lehet ezt megtenni, azt kevesebben tudják. A régi rendszer választási körzeteit meg kellett változtatni, mert igen aránytalanok voltak már a népesség vándorlás és egyéb demográfiai tényezők miatt. Erre a mindenkori kormányt az Alkotmánybíróság is kötelezte. Erre hivatkoztak Orbánék, amikor elkezdték átszabni a teljes rendszert, ahelyett, hogy a népességhez igazították volna a választási körzetek határait.

választási körzetek átrajzolása
Forrás: Vasárnapi Hírek

A módszer az volt, hogy az eredetileg meglévő szavazóköröket -ahol le szoktuk adni a szavazatainkat- érintetlenül hagyták, de kielemezték, hogy egy-egy szavazókörzetben melyik oldal az erősebb, és ezt figyelembe véve rajzolták meg a határokat. Úgy „bűvészkedtek”, hogy beáldoztak egy pár körzetet, amit semmi képpen nem tudnak megnyerni, cserébe azért, hogy más körzetekben „labdába se tudjon rúgni” az ellenzék.

Ha csak egy párt indulna a Fidesszel szemben mind a 106 választókörzetben, és a választási eredmény hajszálra pontosan 50-50 százalék lenne, akkor a Fidesz 58 az ellenfele pedig csak 48 képviselői helyet szerezne az egyéni körzetekből. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz legyőzéséhez minimum 4 százalékkal jobb eredményt kell elérni ahhoz, hogy egyenlő számú képviselői helyet szerezzenek.

Véleményünk szerint ez alkotmány ellenes, mert ebben a rendszerben egy baloldali választópolgárnak nem ér annyit a szavazata, mint egy Fideszesnek!

A választási rendszer ilyen irányú megváltoztatását Kövér László is elismerte, a cikket itt olvashatja róla:

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!