Csak a véletlenen múlt, hogy nem meztelenül mutatta be programját a koreai jégtáncosnő

Komoly problémába ütközött élete első olimpiáján a 22 éves jégtáncos, Min Jura. A dél-koreai versenyző vasárnap, a páros programban került sorra Alexander Gamelinnel, ám öt másodperc elteltével akadt egy kis gond.

„Öt másodperc után kikapcsolódott a ruhám” – mondta az ifjú sportolónő a végül sikeresen lezárt gyakorlatot követően. – „Egész idő alatt aggódtam, nehogy leessen, de végig kellett csinálnom. Ha a program közepén megállok, levonnak a pontjainkból. Folyamatosan azon agyaltam, megálljak-e megigazítani, vagy inkább csináljam végig. Mindent megtettem, hogy ne essen le.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!