Leváltották az észak-koreai hadsereg stratégiai vezetőjét – nem valószínű, hogy túléli

A dél-koreai sajtóban már korábban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Hvang Pjong Szo korrupció miatt menesztették, és a helyére Kim Dzsong Gak védelmi miniszter került – a hírt a KCNA észak-koreai állami hírügynökség erősítette meg pénteken; a döntés okát nem közölték.

A KCNA az előző napi nagyszabású észak-koreai katonai díszszemléről tudósítva Kim Dzsong Gakot altábornagyként és a hadsereg általános politikai bizottságának vezetőjeként említette, ez a testület pedig az 1,3 millió fős katonaság csúcsszerve.

A dél-koreai hírszerzés a hét elején közölte, hogy az említett bizottságon belül lefolytatott vizsgálatokat követően leváltották Hvang Pjong Szót, majd az észak-koreai kommunista párt egyik átnevelő központjába küldték. Sajtóértesülések szerint korrupciós vádak miatt történt ez.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!