Megvan a koalíció, Távozik Schulz

A politikus a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kidolgozott koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás után lép vissza – a hírt személyesen jelentette be szerdán Berlinben.

Az SPD elnökségi ülése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nem tudta ellátni pártelnöki feladatait a tagság, és a saját maga elvárásainak megfelelően. Elmondta, hogy külügyminiszterként kívánja folytatni politikai pályafutását, amennyiben a párt tagsága elfogadja a koalíciós szerződést, és az SPD így ismét kormányt alakíthat a CDU/CSU pártszövetséggel.

Mint mondta, a német diplomácia vezetőjeként teljes erővel az Európai Unió (EU) megújításáért kíván dolgozni. Hangsúlyozta, hogy Németország “a társadalmi koncepciók versenyében áll az autoriter illiberálisokkal, az izolacionalistákkal és az összes alapértéken átlépő, expanziós turbókapitalistákkal”.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!