Még mindig nyögi a devizahitelét? Itt a megoldás!

Az MSZP-Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltje ígéretet tett arra, hogy amennyiben kormányra kerülnek, akkor megvalósítják a devizahitelesek és a Quaestor-károsultak követeléseit.

Karácsony Gergely egy szerdai, a károsultak demonstrációjával egybekötött budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, az MSZP és a Párbeszéd többek között azért lépett szövetségre, hogy képviseljék az „elmúlt nyolc év veszteseit”, akik majd a „kormányváltás győztesei lesznek”. A különböző károsulti csoportokat összefogásra kérő politikus úgy fogalmazott: ha a rossz politika tette tönkre az életüket, akkor a rossz politikát kell leváltani és jó politikával kell enyhíteni a károkat.

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese a sajtótájékoztatón azt mondta, a bankok 2000-2500 milliárd forinttal követelnek többet a devizahitelesektől, mint amennyit követelhetnének. Eközben 900 ezer embert fenyeget az a veszély, hogy elveszíti az otthonát – emelte ki. Hozzátette, hogy a Quaestor-károsultak ügyében pedig megkerülhetetlen a Magyar Nemzeti Bank felelőssége, mert az MNB nem látta el az ellenőrző feladatát és nem védte meg a befektetéseket.

A devizahitelesek és a brókerbotrány károsultjai megszenvedték az elmúlt időszakot és még azt is végig kell hallgatniuk a kormányzati médiumokból, hogy a kabinet megmentette őket – fogalmazott.

Szabó József devizahiteles, arról beszélt, hogy az emberek abban a tudatban vették fel a hiteleket, hogy azokat a futamidő végéig tudják majd fizetni. Az a Magyar Nemzeti Bank, amelyik hallgatott a közelgő bajról, 2008. nyarától deviza-felhalmozásba kezdett, majd amikor a forint meggyengült, akkor három év alatt 900 milliárd forint nyereséget realizált – hangsúlyozta.

A Questor-károsultak nevében felszólaló Kálmán-Pikó István azt mondta, az ügy látszólag arról szól, hogy egy csalárd cég kirabolt 32 ezer embert. A férfi úgy fogalmazott, őket valójában nem egyszer, hanem négyszer rabolták ki, egyszer a Quaestor és háromszor a politika. Szavai szerint többet veszítettek „a magyar állam úgynevezett segítségnyújtásával, mint amennyit az egész Quaestor-ügyön buktunk”. A kárrendezési törvény miatt a károsultak 75 százaléka kevesebb pénzhez jut, mintha a jogszabály meg sem született volna – emelte ki, hozzátéve, hogy 12 ezren egyetlen fillért nem kapnak.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!