Ha ettől bevadul Putyin, nem lennénk Orbán helyében!

Forrás: MTI

A Paks II. beruházás úgy néz ki, nem megy úgy, ahogy az eredeti tervekben szerepelt, miszerint majd a busás haszonból a Roszatom megveszi Orbánnak az RTL Klubbot.

A beruházás első, nagy tenderéről kizárták az orosz pályázót, aki így labdába sem tudott rúgni az amerikai-francia konzorcium mellett. Orbán megalázkodásáról szóló cikkünket itt olvashatják:

A történet azonban itt nem állt meg, mert a 2014-ben az évszázad üzletének beharangozott hitelt is visszafizeti most a kormány. A beruházás 12 milliárd eurójából 10 milliárd orosz hitelből valósult volna meg, bár Putyin felajánlotta a teljes összeg megfinanszírozását is.

Most azonban Varga Mihály bejelentette, hogy másik hitellel fogják kiváltani a tavaly novemberben már folyósítani kezdett orosz összeget.

Kormánykörökben vakarták a fejüket, hogyan lehetne kommunikálni, hogy a főnök évszázad üzletének kikiáltott hitele mégsem ragyog olyan fényesen. Több elemző már akkor rámutatott, hogy ennél jóval olcsóbb hitelek is elérhetőek a piacon, mára már a gazdasági folyamatoknak köszönhetően ez a rés akkorára nőtt, hogy Orbánék sem hagyhatták figyelmen kívül, akkora veszteséget okozott volna. Mára egyre világosabb, hogy már a tervezéskor is tudták, hogy ez a beruházás egy soha meg nem térülő beruházás lesz, még akkor is, ha nem vesszük figyelembe a megújuló energiák piacán egyre inkább gyorsuló technológiai fejlődést.

A kérdés, hogy miként reagálnak arra az oroszok, hogy folyamatosan vesztenek teret abból az üzletből, amit ők találtak ki  maguknak, és találtak hozzá egy balekot. Putyin nem arról híres, hogy tűrné, hogy hülyének nézzék.

Nehogy kacsavadászat legyen a pávatáncból.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!