Mindenki megdöbbent, amikor a Fidesz lesöpörte az asztalról a szocialista politikus javaslatát!

Az Orbán-kormány egyik pénzmosodája a TAO-s pénzeknek hívott sporttámogatási rendszer, ami abból áll, hogy a cégek a nyereségadójuk egy részét kiemelt sportágak egyesületeinek ajánlhatják fel. nem meglepő, hogy a legtöbbet a felcsúti fociakadémia kapta, 14 milliárd forinttal zárt az első helyen, de a NAV elnök Tállay András csapata sem járt rosszul a maga 2 milliárdjával. Aztán, hogy innen hova vándorol a pénz, az már követhetetlen, hiába mondta ki a Kúria, hogy közpénzről van szó. Erősen gyanús, hogy bizonyos cégvezetők így próbálják megvenni a miniszterelnök bizalmát, hogy több állami megrendeléshez jussanak.

A szocialista Varga László olyan javaslatot tett le az asztalra, amit minden ép ésszel rendelkező ember támogat. A törvénymódosítás célja, hogy a cégek a nyereségadójukat a sport mellett kórházaknak és iskoláknak is felajánlhassák. Így a cégek saját településeiken, városaikban a helyi intézményeket is támogathatnák. A javaslat logikus, ha pár sportág megérdemel ekkora támogatást, akkor a ez a két, éppen lepusztulóban lévő ágazat még inkább.

„Adjuk meg a lehetőséget, hogy dönthessenek úgy az egyes cégek, hogy a társasági adójukat felajánlják akár egészségügyi-oktatási célra. Gondoljunk csak bele, hogy egy-egy kis cég mondjuk egy kistelepülésen akár a helyi óvodát támogathatja, vagy az ottani felújításokat. Kisebb, közepes városokban már az egészségügyi intézmények felújítását” – fogalmazott sajtótájékoztatóján az országgyűlési képviselő.

A fideszes többség azonban a szocialista javaslatot tárgysorozatba sem vette, amire az MSZP úgy reagált:

„az  Országgyűlés Gazdasági bizottságának fideszes tagjai egy kíméletlenül őszinte, egy szavas választ adtak az egészségügy és az oktatás problémáinak kezelésére: NEM!”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!