A Fidesznek még van pofája tovább keménykedni a migránsok befogadása után

Tovább játsza az eszét a kormány a külvilág és az ország előtt egyaránt. Már olyannyira összevissza beszélnek, hogy lassan kezd olyan érzése lenni az embernek, mintha saját magukkal vitatkoznának. Nem csoda, könnyű ennyi hazugságba belekeveredni.

Nemrég kiderült, hogy Orbánék – miközben dübörögtették a migránsellenes gyűlöletkampányukat – titokban végrehajtották az általuk démonizált Soros-tervet. A bilit a külügyminisztérium helyettes államtitkára borította ki azzal, hogy beismerte: Magyarország befogadott 1300 menekültet. Úgy tűnik, ez nem volt elég a kormánynak ahhoz, hogy kizökkenjenekk a folytonos mellébeszélésből, valószínűleg már maguk sem tudják, mi is a valóság, hisz ma épp az M1-en fröcsögtek egy jót a témában.

A migrációt biztonsági kockázatként kellene elismerni, ösztönzése helyett a megállításáról kellene beszélni és a kiváltó okok kezelésére kellene összpontosítani – mondta el Szijjártó a propaganda-televízió műsorában.

Szijjártó szerint ez lenne az az elmozdulás pozitív irányba, amelyet a kormány szükségesnek tart. De ennél sokkal tovább ment, hisz azt mondta, ennek hiányában Magyarország kilép az ENSZ migrációs csomagjáról folytatandó tárgyalássorozatból. Szóval az óriási lebukás és beéégés után szemrebbenés nélkül fenyegetőznek és tovább kívánják hülyíteni a népet, akik még vevők az M1-es hazugságokra.

A tárgyalás alapjául szolgáló 2016-os deklaráció és az ENSZ-főtitkár múlt héten tett nyilatkozata pozitív és megállíthatatlan jelenségként írja le a migrációt, és ez az alapállás a külügyminiszter szerint ellentétes Magyarország álláspontjával, amely szerint a migráció olyan globális kihívás, amely rossz és veszélyes, és „nem kérdés, hogy meg kell állítani”. Igen, a valóságban ők is biztos nagyon veszélyesnek tarthatják a „jelenséget”, ha fű alatt ennyi „gonosz migránst” fogadtak be….

De nem csak Szijjártó keménykedik tovább, Bakondi György is csodás szónoklatot nyomott le, természetesen szintén a királyi csatornán, az M1-en. Orbán belbiztonsági tanácsadója arról beszélt, hogy a migráció negatív folyamat, amelyet fel kell tartóztatni. Bakondi olyanokat mondott, hogy a kormány nem működik közre egy olyan dokumentum kidolgozásában, amely ellentétes a következetes bevándorláspolitikájával.

Szerintünk ennyi épp elég a sok blablából. Következetes bevándorláspolitika? Vajon tisztában vannak a fogalmakkal? Következetes az, ha A-t mondasz és B-t cselekszel? A népnek arról hazudnak, hogy ők megvédik az országot a csúnya EU-tól és nem engednek be egy migránsot sem, sutyiban pedig teljesítik az előírt kvótát, sőt annál többet is. És még van pofájuk tovább játszani az általuk megrendezett színdarabot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!