Még az idén véleményt mondhatnak a budapestiek Tarlósról

Helybenhagyta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését, amellyel hitelesítette a 3-as metró akadálymentesítéséről kezdeményezett népszavazást – derül ki a Kúria honlapjára kedden feltöltött végzésből – hiába gáncsolták eddig, ha kiírják a népszavazást, annak eredménye mindenképpen jó lecke lesz a fideszes városvezetésnek.

Jogerős végzésében a Kúria azt írta; a kérdés nem ütközik sem a választópolgári, sem a jogalkotói egyértelműség követelményével, így a főváros szocialista képviselője Horváth Csaba által hitelesítésre benyújtott kezdeményezés szabad utat kaphat.

A kérdés így szól:

„Akarja-e Ön, hogy a 2017-2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?”

A hármas metró felújításának ügyében egyébként egy másik szálon is fut a történet – a mozgáskorlátozottak szövetsége (MEOSZ) ma jelentette be, hogy immár másodszor próbálkozik írásban Orbán Viktor miniszterelnöknél az akadálymentes metró ügyében.

A miniszterelnök eddig ugyanis szóra sem méltatta az akadálymentesítésért harcolókat, az ügy pedig a Tarlós – Lázár duó szócsatáin pattog oda-vissza, közben pedig több tízezer ember méltatlanul kiszorul a tömegközlekedés lehetőségéből.

A fővárosi szocialisták sem hagyták magukat

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „Tarlós István főpolgármester megoldás helyett kifogásokat keres, holott a mozgássérülteknek, a kismamáknak és az időseknek szükségük lenne a teljes akadálymentesítésre.” – idézi a sajtótájékoztatón elhangzottakat a hvg.

Megjegyezte, hogy a megállókhoz épített lifteken kívül nem ismer más olyan megoldást, amely maradéktalanul kielégítheti az érintettek igényeit. Ráadásul pénzügyileg is „ostobaságnak” tartja a mintegy 20 milliárd forintos akadálymentesítés kihagyását, halogatását, mivel utólag mindenképp drágább pótolni a most kihagyott fejlesztést, ráadásul az EU ennél nagyobb összeggel is csökkentheti a támogatást, ha kihagyjuk az akadálymentesítést.

Horváth Csaba kérdésre válaszolva pénzügyileg is ostobaságnak nevezte a mintegy 20 milliárd forintba kerülő akadálymentesítés kihagyását, mivel szerinte így az Európai Unió ennél akár nagyobb összeggel is csökkentheti a beruházás támogatását.

Ha az ügyben kiírják a népszavazást, akkor a fővárosban már a héten elkezdődhet az aláírás-gyűjtés.

Kapcsolódó cikkünk:

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!