Egyre kilátástalanabb Orbán helyzete, sajátjai előtt égett be, már nem hiszik egy szavát sem!

A politika egy mocskos műfaj, tartja a közvélekedés, és körülnézve hazánkban, joggal is gondolja ezt így mindenki, aki egy picit is odafigyel a belpolitikai történésekre. A Fidesz az a párt, amit a legprofesszionálisabbnak tartanak mind a hatalomgyakorlás, mind a kommunikáció területén, most olyan hibát követett el, amely akár a választási győzelmébe is kerülhet.

A hétköznapi emberek előtt is összedőlt egy paraván, és nyilvánvalóvá vált, hogy milyen bábszínházi előadást akartak eddig megetetni velük, elvárva hogy még tapsoljanak is hozzá. Miután kiderült, hogy Orbánék mégiscsak végrehajtották a kvótában szereplő menekültek befogadását, mindenki előtt világossá vált, hogy ócska vásári zsebtolvaj módjára viselkedett a kormány. A nagyközönség előtt nagy hanggal játszották a színdarabot, nemzetközi perrel, interjúkkal, óriásplakátokkal, TV szpotokkal, nemzeti konzultációval, állami hirdetések tömkelegével kábítva a népeket, akik közben nem vették észre, hogy a bűntársak szépen, csendben hátulról felmetszik a táskákat, zsebeket.

Ebből nem lehet jól kijönni, az arcvesztés garantált. Nem arról van szó, hogy egy fél év alatt kell a kommunikációt korrigálni, hanem egyik napról a másikra gyökeresen az ellentettjét mondani az eddigieknek. Nem telt el annyi idő, hogy a választók ne emlékeznének maguktól is a kimondott szavakra, a „migráns mentes övezet” mindenki fülében ott cseng a mai napig, sokan voltak akik tapsoltak neki.

Az ellenzék pedig végre teszi a dolgát, és folyamatosan, a megmaradt eszközeikkel mindenhol szembesíti a kormányt a hazugságaival. Ha elég kitartóak, akkor ez romboló hatású lehet a Fidesz szavazói rétegére nézve. Az errodáció már megkezdődött, a fideszes szavazók felének már világos, hogy az oligarchák Orbán strómanjai, és most szembesülnek azzal, hogy hülyére vette őket a nagyvezér.

Büntetni fognak. Otthon, április 8-án este keserűen nézik majd a TV-ben a Fidesz választási vereségét, de nem fognak lelkiismeretfurdalást érezni, hogy ők sem mentek el szavazni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!