A magyar kormány nem képviseltette magát a veronai áldozatokért tartott emlékmisén

A veronai Sant’Anastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok képviselői szombaton a tavaly január 20-a éjjelén történt buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről.

Az első évforduló alkalmából bemutatott misén a baleset által érintett olasz hatóságok képviselői vettek részt: a szerencsétlenség helyszínére elsőként érkezett autópálya-rendőrség képviseletében Girolamo Lacquaniti parancsnok, valamint a városi önkormányzat, idegenrendészet, tűzoltóság, a Vöröskereszt, a helyi egészségügyi hatóságok.

A misén jelen voltak a Veronában és környékén élő magyarok, akik többek között tolmácsként segítettek a baleset utáni órákban és napokban.

A veronai városközpontban található Sant’Anastasia templom plébánosa, Silvano Mantovani beszédében kijelentette, Verona soha nem felejti a magyar áldozatokat és családjaikat, akikhez mindig is közel fog állni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!