Amerikai vészjelzés a Belgrádba és Szerbiába utazóknak

Az amerikai State Department „első szintű figyelmeztetést‟ adott ki a Belgrádba és Szerbiába utazók számára a kanyarójárvány miatt, jelentette meg a Twitteren a külügyminisztérium.

„Az Amerikai Betegségmegelőző Központ (CDC) egészségügyi figyelmeztetést adott ki Belgrádra és Szerbiára, első szintű figyelmeztetés van érvényben a Szerbiába utazók számára a kanyarójárvány miatt‟ – írja a State Department.

Emellett a CDC közölte azt is, hogy „Szerbiában a hivatalos egészségügyi szervek bejelentették a kanyarójárványt‟.

„A kanyaró egy olyan betegség, amelyet egy cseppfertőzéssel terjedő vírus vált ki. A kanyaró vírus nagyon fertőző, és akár két órán át is életben maradhat a levegőben vagy valamilyen felületen. A tünetei a kiütések, magas láz, köhögés, orrdugulás‟ – áll a közleményben.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!