A hajdan legendás tévés Szegvári Katalin 70 évesen tanítónőnek állt

Szegvári Katalin nem aggodalmaskodik a világ állapotán, inkább tesz ellene: jelenleg tanító néniként dolgozik a Pannónia utcai általános iskolában.

Mivel magyar–német szakos bölcsészkarra járt és diplomázott, elmondhatjuk, hogy a tanítás viszonylag közel állt hozzá. Eddig egyetemistáknak tartott órákat, ám most váltott, úgy döntött, inkább kicsikkel szeretne foglalkozni.

„Eleinte nem nagyon hitték el, hogy hetvenévesen tanító néni akarok lenni, de mégis sikerült meggyőznöm őket” – mesélte a Best magazinnak az egykori televíziós, aki hozzátette: ugyan helyesnek tartja a gyerekeket, sok koncentrációt igénylenek.

Döntéséhez nagyban hozzájárultak unokái, Áron és Martin, akiket imád, és akik – nagy örömére – közel is laknak hozzá. „Akkora boldogság ez nekem, hogy eleinte felébredtem éjszaka, és hullottak a könnyeim, hogy nagymama lettem” – mondta Katalin.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!