Bencsik András kitépte a saját gerincét, és végképp kidobta a kukába! (+videó)

“A jobboldal legnagyobb kincse az erkölcs” – mondta Bencsik András, és ezt természetesen munkásságával is igyekszik bizonyítani. Azonban valahol útközben elhagyhatta az értelmező kéziszótárat, mert az „erkölcs” szót egy az egyben megfeleltette a „gerinctelenség” kifejezésnek. A jobboldal legnagyobb kincse a gerinctelenség. Legalábbis a jobboldal azon részének, akiket ő képvisel, állandóan kellemetlen helyzetbe hozva a valóban konzervatív meggyőződésű embereket.

A Fidesz kormány eddig folyamatosan a teljesen ellenezte a menekültek befogadását, még arra sem volt hajlandó, hogy 1200 menekültkérelmet elbíráljon, inkább perre ment az unióval. Folyamatosan manipulálta az embereket, összemosva a háborús menekülteket, a gazdasági bevándorlókat és a terroristákat. A terv jól sikerült, a gyűlölet olyan fokon izzik az országban, hogy polgármesterek kénytelenek lemondani az agymosott választóik miatt.

Most azonban hirtelen fordult a kocka, és véletlenül kiderült, Magyarország mégis csak megadott 1300 menekült státuszt és engedélyt. Kellemetlen az utóbbi időszak kommunikációja után, a saját hívek is megzavarodhatnak, elbizonytalanodhatnak. Be is indult a propaganda gépezet, és mindenki elkezdte fújni az ellenkezőjét, amit két héttel ezelőttig szajkóztak. Hirtelen mindenki felismerte a kormányoldalon, hogy mi a különbség a háborús menekült és a gazdasági bevándorló között.

Egy gyöngyszemet szeretnénk bemutatni, hogyan is lehet az ellenkezőjét mondani annak, amit pár napja papagájként ismételtünk:

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!