Hosszú Katinkától függ (ex?)-edzőférje jövője – és jövedelme

Csütörtökön ül le tárgyalni a Magyar Úszó Szövetség elnökével, Wladár Sándorral a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, akinek döntenie kell, hogy edző férjével, Shane Tusuppal folytatja-e tovább a munkát vagy új tréner után néz.

Amennyiben Hosszú Katinka január 31-ig nem férjét jelöli meg edzőjeként, úgy Shane Tusup tanítvány nélkül marad és kikerülhet a Kiemelt Edzői Programból. Ezzel bukhatja azt a havi egy millió nettó forintot, amit az utóbbi években a magyar állam biztosított számára (is).

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége hétfői ülésén jóváhagyta az edzőbizottság által összeállított javadalmazási listákat.

Ezekbe tartozik a versenyzőknek folyósítandó Gerevich-ösztöndíjak összege, valamint a Kiemelt Edzői Programban (KEP) szereplő mesterek, illetve a Gerevich-ösztöndíjban részesülő szakemberek illetményeiről szóló minisztériumi előterjesztés is.

A szövetség elnöksége úgy határozott, a kialakult helyzet ellenére a KEP-ben továbbra is Shane Tusup szerepel Hosszú Katinka edzőjeként – miután ezzel ellentétes jelzés eddig nem érkezett sem az olimpiai bajnok úszónő, sem klubja részéről. A döntő szót azonban az úszónő mondhatja ki a kérdésben – ami várat magára.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!