A bíróság szerint alaptörvény ellenes az iskolák államosítása

kép: nol.hu

Csömör önkormányzata és lakossága 2 évvel ezelőtt úgy határozott, hogy szeretné ha visszakapná az iskoláját. Nem csak működtető, de fenntartó is szeretett volna lenni, mert a tapasztalatok számukra is azt mutatták, hogy a központosított rendszer nem hatékony, és a korlátozott lehetőségek az oktatást színvonalára is hatnak.

Igazat is adunk az önkormányzatnak, hiszen míg a rendszerváltás után önkormányzatok, egyházak, alapítványok is lehettek iskolafenntartók, meghatározva saját pedagógiai programjaikat az iskolákban, addig az Orbán kormány államosította az önkormányzati kézben lévő iskolákat. Így ma hazánkban az önkormányzatok az egyetlenek az eddigi szereplők közül, akik nem tarthatnak fenn iskolát.

Csömör önkormányzata megpróbálta bíróság előtt megvédeni az igazát, és érvényt szerezni a határozatának. Most a hvg.hu-hoz eljutott információk alapján a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2018. január 8-ával felfüggesztette csömöri önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közötti pert. A felfüggesztés indokára pedig érdemes odafigyelnünk: a csömöri önkormányzat azzal érvelt, hogy az iskola államosításról szóló törvény alaptörvényt sért, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul, hiszen ez esetben a szóban forgó törvény ide vonatkozó rendelkezéseit meg kell semmisíteni.

Azaz, egy bíróság, egy folyamatban lévő pert azért függesztett fel, mert indokoltnak látja, hogy a kérdésben az Alkotmánybíróság döntsön. Ez lavinát indíthat el az országban, hiszen rengeteg olyan település van, főleg nagyobb városok, akik eddig is sokat költöttek az iskoláikra az állami normatíva mellett, képesek, és akarják is működtetni az iskoláikat.

Véleményünk szerint is igazságtalan, és az önkormányzatok ellehetetlenítéséről szól az ügy, nonszensz, hogy fű-fa-virág működtethet iskolát, csak az önkormányzatok nem.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!