Közmunkában kotorhatnak a kéményekben

Közfoglalkoztatottakkal töltené föl az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OFK) a hiányos kéményseprő létszámot – értesült egy megyei munkaügyi központ hirdetéséből a Kéményseprők Országos Szakszervezete.

Vámos Csaba, a szervezet elnök úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy erről senki sem egyeztetett velük.

Mint ismert, júliusban az OKF vette át a kéményellenőrzési szolgáltatást, a szakemberhiány miatt azonban bizonyos, hogy az OKF kéményseprői év végéig nem lesznek képesek ellátni az alapvető szolgáltatatást, például a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzését, tisztítását és kötelező felülvizsgálatát.

Vámos Csaba már azt is szakmai dilettantizmusnak tartja, hogy jelenleg közel hatvan, három hónapos gyorstalpalóval átképzett közmunkás látja el a szakmai feladatokat – ezt a létszámot jövőre közel duplájára emelnék a tervek szerint.

A szakszervezet elnöke a belügyminisztertől kért személyes meghallgatást a probléma megoldására, mivel a tapasztalt kéményseprők közel fele maradt csak a szakmában, amit nem lehet rapid oktatáson áterőltetett közmunkásokkal pótolni.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!