Több, mint botrány: „A székelyzászló mellett azok is lógni fognak, akik kitették” – mondta a román miniszterelnök

Mihai Tudose román miniszterelnök (képünkön) szerdán a Realitatea TV egyik műsorában kifejtette véleményét a nemrégiben lezajlott magyar politikai pártok vezetőinek találkozójáról, ahol az autonómiaelképzelések összehangolásáról írtak alá nyilatkozatot.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy nem akarja figyelmen kívül hagyni a témát, az autonómia követelések az egység helyett a folyamatos harcot generálják, és „hogyha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak akik kitették azt. A székelyek autonómiájáról szó sem lehet…” – mondta a miniszterelnök a Transindex.ro portál szerint.

Porcsalmi Bálint az RMDSZ ügyvezető elnöke Twitter bejegyzésben reagált a kormányfő kijelentésére. Porcsalmi bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt, úgy fogalmazott, hogy a kormányfő egy tipikusan középkori fenyegető üzenettel sértette meg a székelyföldi magyar közösséget:

„A kormányfő egyetérthet vagy sem egy politikai nyilatkozattal vagy projekttel, de nem küldheti akasztófára azokat, akikkel nem ért egyet” – írja Porcsalmi.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás