Orbán fia kinyilatkozott: elmondta, miből van sokmilliójuk egy misére

Kép forrása: Facebook - Felház

Úgy tűnik, némi ellentét lehet Orbán Viktor és fia, Gáspár között, aki szerint a magyar nemzetnek nincs más esélye, mint Jézus Krisztus. Az Orbán család egyetlen fiúgyermeke ezt egy interjúban jelentette ki, amit a Felház egyik vezetőjeként adott adott a Business Class Magazinnak. Mindezekről a HVG is beszámolt.

Az interjúból kiderül, a Felház alapvetően egyetemistáknak szervez alkalmakat, hozzájuk próbál szólni. Az, hogy a közelmúltban az egyház vezetői elkezdtek nyilatkozni a sajtónak, szerintük azért történik, mert úgy érezték, Isten vezeti őket erre, derül ki az írásból.

A miniszterelnök fia – a BC Magazin decemberi száma az utódok tematikában készült, ezt címlapon jelzik is – a Hit Gyülekezetéről azt mondta, érkezett már onnan intés feléjük, amelyben felhívták egy problémára a figyelmet, de tett így más felekezet is. „Mi ezt nagyon jó néven vesszük, kiváltképp, hogy ők idősebbek, bölcsebbek és régebb óta ismerik az Urat.” Ők minden idősebb testvérükre felnéznek.

Orbán fia elmondta, honnan van a pénz!

A Felház rendezvényeiről azt mondja, rendezvényszervezői tapasztalat nélkül szoktak nehézségekbe ütközni, ráadásul mostanra egy-egy alkalmuk költsége több millió forint, sőt, havi szinten a tevékenységüknek is. Egy vidéki rendezvényük körülbelül 5-600 ezer forintban van, de amikor a Millenárison vagy az Akváriumban voltak, az drágább volt. A legnagyobb rendezvényük 5 millió forintba került.

„Arra egy egész csapat van, aki azért szokott imádkozni, hogy összejöjjön a pénz, amikor pedig nincs meg a megfelelő keret, gyűjtenek, adományokat várnak.”
Programjaikon sportolók, énekesek is részt vesznek, de olyan szupersztárok is – olvashatjuk az Orbán Gáspár-interjúban – megjelennek rendezvényeiken, mint a Szent Szellem és Jézus Krisztus.
A mai fiatalokról azt mondták, a valláshoz való viszonyuk rendkívül negatív, aminek örülnek, mert ezeknek az embereknek elegük van a hamis szokásokból, de éheznek a hitre. Ember szerint a magyarok „ugyanolyan hévvel, ugyanolyan őszintén utasítják el Istent, és fogadják is be a szívükbe.”
Orbán ehhez hozzátette: a magyar nemzetnek nincs más esélye, mint Jézus Krisztus.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Orbán Gáspár egy-egy interjú előtt egyeztet-e édesapjával, aki szerint az egyetlen esélye nemzetünknek ő maga. És ebben a kérdésben nem ismer se embert, se Istent.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!