Felfüggesztett börtön a lefejezett terroristákkal pózoló irakinak

Másfél év felfüggesztett börtönre ítéltek csütörtökön Németországban egy menekültet hatrendbeli háborús bűncselekmény vádjával, amiért egy mobiltelefonnal készített felvételen az Iszlám Állam terrorszervezet lefejezett harcosaival „pózolt”.

A stuttgarti ítélőszék megállapítása szerint a most 24 éves férfi 2015 júliusában az iraki hadsereg tagjaként készítette a felvételt, amelyen hat iszlamista levágott fejével látható, hogy így gúnyolja ki a halottakat.

A bíróság nem tudta tisztázni a tárgyalás során, hogy a dzsihadisták milyen körülmények között vesztették életüket, ki fejezte le őket, illetve állította ki a fejeket közszemlére. Azt sem sikerült megállapítani, hogy az iraki menekültnek volt-e köze ezekhez a történésekhez.

A férfi azt állította, hogy nem vett részt harcicselekményekben, sem a gyilkosságokban, s a törvényszék is ebből indult ki.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!