Börtönbe vonulhat Oszter „Rózsa” Sándor

A volt színész-botrányhős azzal próbál védekezni, hogy abban az időben sokat ivott, így nem emlékszik mindenre pontosan.

Lassan ítélet születhet abban a hat vádlottra kiterjedő, szövevényes büntetőügyben, melynek Oszter Sándor az ötödrendű vádlottja. A vád befolyással üzérkedés, állítólag az elsőrendű vádlottól csaltak ki a többiek tízmillió forintot azért cserébe, hogy „elsimítsák” az ellene folyó bírósági eljárást.

A színész folyamatosan hangsúlyozta ártatlanságát, állítása szerint nem tud semmit az ügyről. Azt mondja, neki mindössze filmszerepet ajánlottak, még egy előforgatáson is részt vett, amit nem fizettek ki, ezért neki tartoznak pénzzel.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!