Kizárták a magyar párost a hétvégén indult 40. Dakar-raliról

Nem folytathatja a 40. Dakar-ralit Szalay Balázs és Bunkoczi László, az autósok között induló magyar páros sorsáról szerdán döntött véglegesen a versenyigazgatóság.

“Nagyon sajnálom, mert 2004 óta nem fordult elő, hogy a csapat kiesett volna a Dakaron, de az idén sajnos bekövetkezett” – nyilatkozta Szalay. Hozzátette: miután a negyedik szakaszon – amelyen nem értek célba – rengeteg ellenőrző pontot kihagytak, a versenyigazgatóság úgy döntött, hogy kizárja őket.

“Bár nem örültünk neki, teljesen jogos döntésnek tartjuk, és elfogadtuk” – mondta a magyar versenyző, aki bízott abban, hogy büntetéssel ugyan, de engedélyt kapnak a küzdelem folytatására.

A verseny szerdai, ötödik szakaszán az autósok között a francia Stephane Peterhansel győzött, így növelte előnyét az összetettben.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!