A londoni nagykövetségnek kezd terhessé válni a Wikileaks-alapító fedezése

Julian Assange 2012 nyara óta tartózkodik kényszerűen Ecuador londoni nagykövetségén, miután Svédország egy szexuális erőszak miatt indult büntetőügyben kérte a kiadatását a britektől – számolt be a Guardian című brit lap.

Assange szerint koholt a vád, és mivel nem bízott a svéd igazságszolgáltatás pártatlanságában, valamint tartott tőle, hogy kiadják az USA-nak, amely szerinte politikai okokból üldözi őt a Wikileaks-en megjelent anyagok miatt, a dél-amerikai ország követségére menekült.

Svédországban tavaly ejtették ellene a vádat, azonban ha távozna a követség épületéből, azonnal letartóztatnák, mert amikor oda menekült, megsértette az óvadéki szabályokat.

María Fernanda Espinosa ecuadori külügyminiszter szerint a patthelyzet feloldásában Nagy-Britannia is érdekelt. Egy brit kormányszóvivő szerint ugyanakkor Ecuador tisztában van vele, hogy az ügyet egyféleképpen lehet megoldani: ha Julian Assange elhagyja a követséget és bíróság elé áll.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!