Kitálalt a fideszes képviselő: minden igazán mocskos részletet elárult – addig olvasd el, míg le nem szedetik!

Victorné Kovács Judit egy (még) fideszes önkormányzati képviselő velős bejegyzést tett közzé az üzenőfalán, amiben azt fejtegette, hogy milyen aljas módszerekkel fenyegeti a hatalom, mióta szembement a Orbánék akaratával. A kormánypárt mindent megtesz annak érdekében, hogy a redundáns elemeket gyökerestől gyomlálja ki, és ebben nem kivétel a XV. kerület népszerű polgármestere, Hajdu László sem.

Az ügy előzménye

Néhány hónapja a XV. kerületben egy fideszes képviselő távozott a frakcióból, egy másik pedig tartózkodásával ment szembe a pártdiktátummal, azaz a Fidesznek nem maradt többsége Hajdu László leváltására és ellehetetlenítésére. Így már nem tudták megakadályozni azt sem, hogy Hajdu rendet tegyen, s leváltsa Pintért. Új alpolgármesterré választották a szocialista Tóth Imrét, a fideszes Victorné Kovács Juditot, a társadalmi megbízatású alpolgármester, Balázs Zoltán lemondott, a DK-Liberálisok által támogatott független alpolgármester, Németh Angéla a helyén maradt.

Az alpolgármester-asszony megtörte a csendet. Kiemeltük azokat a részleteket a bejegyzésből, amelyeket relevánsabbnak gondoltunk, de az egész bejegyzés teszi teljessé a történetet.

„Az ügyvédemtől kaptam az alábbi cikket tájékoztatásul, hogy mi várhat még rám és családomra.

Barátaim és ismerőseim közül többen kérték, hogy a hosszú hallgatás után törjem meg a csendet, s mondjam el az igazat az elmúlt hónapok eseményeivel, rágalomhadjáratával kapcsolatban, hát most ha vázlatosan és elnagyolva de ennek eleget teszek. Remélem sokakat elgondolkoztat az őket körbevevő világról, látszatvalóságról”- kezdi bejegyzését Victorné Kovács Judit

– A megválasztásom előtt hirtelen befújt többek „postaládájába” a szél egy levelet, majd az újságba is. Ez alapján 16,8 millióért vettek meg, „mert csak a pénz érdekel”. Azt végig sem gondolta a „levél írója”, meg sok-sok olvasója, hogy ha tényleg az érdekelne, akkor 2014-ben már elfogadtam volna az akkor felkínált pozíciót, s én vittem volna haza az előző alpolgármester helyett közel 30 millió forintos fizetést több év alatt. Engem akkor sem, azóta sem, s most sem érdekel ez a része a dolognak.

– Hirtelen egy kedves bejelentés alapján „rossz helyen állt” a párom kocsija amúgy ott, ahol eddig is állt, egy 15 éve használaton kívüli garázs előtt. Hirtelen kiszúrták a gumiját is az utcán, biztos ami biztos.

– Megválasztásom után négyen beszélgettünk a sarkon, ebből csak egy valakinek húzták meg másnap reggelre „véletlenül” a kocsiját, ugyanazon az oldalon és elemen pont, mint az enyémet. Hogy milyen furcsa véletleneket produkál az élet?!

– Természetesen a megválasztás után nyomban „közös megegyezéssel” megszűnt a munkaviszonyom egyoldalúan.

– Egy héttel a megválasztásom után váratlanul (késő délután még semmi baja nem volt) hangosabban szólt este hazafelé a fékem, mint a rádió!

– A novemberi testületi után másnap üzenetem érkezett ugyanúgy váratlanul (hiszen még délután semmi baja nem volt a bejárásokkor az autónak) csillagfejű pozdorjacsavar formájában. Ha esetleg szöget kaptam volna akkor nem kezdtem volna el azon gondolkozni, hogy ugyanaz adta fel az üzenetet, mint Merk Péternek sorozatban a kilépése után ugyanezen formában! De azért nagyon kedvesen megérdeklődték telefonon mindezek után, hogy jól vagyok-e és nem történt-e velem baleset?

– Kaptam november 15-én viselkedési kódexet is a pártom vezetőjétől, amiben felsorolták, kivel szemben kell „ügyészségi eljárást támogatnom”, milyen személyeket kell „helyzetbe hoznom”, nekik milyen pozíciókat kell előterjesztésben kezdeményeznem, kinek és minek a a hatáskörét kell „megnyirbálnom”, az „áruló Merk Pétert el kell lehetetlenítem”, s ha engem alaptalanul támadnak, becsmérelnek, akkor sem folytathatok a „párt ellenében semmilyen kommunikációt”. Ebből a „kottából” kellett volna nekem és a páromnak is szépen viselkednem…

– Kizártak a frakcióból, bejelentés és tájékoztatás nélkül lecserélték a zárat azon az irodán, amiben hosszú évek óta dolgozom, s amúgy párommal együtt hivatalosan azóta is képviselőként bérlek… Nem baj, azért én kifizettem az utolsó negyedévet.

– Kezdeményezték a kizárásomat a pártból, a visszahívásomat az alelnökségből, azzal a címszóval, hogy a párt érdekeivel ellentételesen cselekedtem több alkalommal, többek között olyanok is, akik már több pártot megjártak, s a jelenlegi pártjukkal szemben még indultak is választáson…

– Lettem én Facebookon és egyéb fórumon is DK-s, LMP-s, baloldali… pedig én ugyanaz maradtam, ugyanazt csinálom, és ugyanúgy gondolkodom… s ha minden igaz lenne, amit leírtak rólam újságban és egyéb felületen, akkor nem kellene most a kizárásommal bajlódni…

Hiába próbálnak bármit is „csinálni belőlem”, s tenni ellenem, én ugyanúgy dolgozom, én ugyanaz az ember vagyok, maradok, aki csak egy pártba lépett be az életében, egy pártnak a munkáját segítette, és egy pártban színeiben indult!

A teljes facebook bejegyzés itt olvasható:

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!